Ma a racionalitás érzelmi korlátjáról osztunk meg gondolatokat.

 

1. Idézet

„Nem azért vagyunk racionálisak, mert elfojtjuk, hanem mert lecsillapítjuk az érzelmeinket.”

Antonio Damasio

2. Felvetés

Tapasztalatom szerint a legtöbb munkahelyen olyan a kultúra, hogy inkább otthon hagyjuk az érzelmeinket, de semmiképpen nem osztjuk meg, mutatjuk ki azokat. Különösen erős ez a késztetés a negatívnak aposztrofált érzelmek esetében, mint például a düh, szomorúság, magányosság vagy éppen a megbántottság. Sokan osztozunk olyan tapasztalatban, amikor egy kolléga ahelyett, hogy elmondaná a megbántottságát, innen-onnan előhúzott észérvekkel áll útjába egy megoldásnak. Egyes helyzetekben még a kellemes érzelmeket, mint pl. a kicsattanó jókedv is leplezni igyekezzük. Mintha lenne egy általánosan elfogadott munkahelyi hiedelem, miszerint az érzelmek megélése és kifejezése nem fér össze a professzionalitással.

Eközben az érzelmek szükségszerű velejárói életünknek, és ahogy az előbbi példából is látszik, nem lehet őket az ajtón kívül hagyni. Sőt, Antonio Damasio úttörő neurológiai kutatásai óta tudjuk, hogy érzelmek nélkül nem létezik értelem. Például olyan emberek, akiknek agykárosodás következtében sérült az érzelemfelismerő képessége, döntésképtelenné válnak hétköznapi helyzetekben is, miközben a racionális gondolkodásuk ép marad. A puszta racionalitás végtelen ideig képes sorolni a pro és kontra érveket, de a döntéshez érzelmi impulzusra van szükség. Damasio megalkotta a zsigeri jelző (szomatikus marker) fogalmát, amit olyan testi érzeteinkre használunk, amelyek korábbi tapasztalatok alapján keletkeznek bennünk döntési helyzetekben. Az a rendeltetésük, hogy irányt mutassanak a gondolkodási folyamatunkban, milyen lehetséges kimeneteleket kerüljünk el, és milyen utakat kövessünk. Minderről közben legtöbbször tudomásunk sincs, zsigeri szinten történik. Ez egyfajta megérzés, amit persze próbálunk logikailag alátámasztani, rendszerint kevés sikerrel. Azóta több kísérletből is kiderültek hasonló összefüggések, például, hogy a rosszkedv segíti a döntéshozást, a kontrollált düh meg erősíti az érvelés hatásosságát. (Lásd Mérő László: Az érzelmek logikája című könyvét.)

Érdemes átkereteznünk mindazt, amit az érzelmekről és azok helyénvalóságáról gondolunk munkahelyi környezetben (is). Sokkal jobb döntéseket hozhatunk, jobban kezelhetünk nehéz helyzeteket, akár krízist, ha megengedjük és becsatornázzuk az érzéseinket elfojtás vagy éppen kontrollálatlan kiélés helyett. Ugyanis a testünkben megjelenő érzelmek – akár nehezek, akár kellemesek – üzeneteket kívánnak közvetíteni, amelyeket érdemes tudatosítani. Ha elnyomjuk, veszélyes rövidzárlatot okozhatunk a testünkben, ami ekkor vagy növeli az érzelem intenzitását, hogy végre tudomást vegyünk róla, vagy elraktározza az energiát, ami idővel testi tünetté, betegséggé alakulhat. Másik oldalról az érzelmek látványos kiengedése abban mindenképpen segít, hogy legalább őszinték lehessünk, viszont azzal, hogy ráöntjük valakire, ugyancsak elveszítjük a tudatosítás lehetőségét, ráadásul könnyen kiszolgáltatottá tesz minket.

A heves érzelmek becsatornázásának egy lehetséges módja az alábbi:

1. Nevezd meg minél pontosabban az érzelmet, amit a testedben tapasztalsz (pl. stressz helyett csalódottság) a jobb megértés és cselekvés érdekében.

2. Együttérzéssel és ne ítélkezéssel észleld az érzelmeidet, mert az elfogadó hozzáállás előfeltétele annak, hogy feltáruljon üzenete.

3. Teremts távolságot az érzés és magad, mint megfigyelő között, és kérdezz rá az üzenetére.

4. Amikor megértetted az üzenetét, érzékelni fogod, hogy alább hagy az intenzitása, te meg döntsd el, mit lépsz.

3. Kérdés

Mi az a nehéz érzelem, ami gyakran jelenik meg bennem mostanában, és mit kívánhat üzenni?