Schenk Tamás, ügyvezető igazgató, OTP Bank Nyrt.
Nagy ötletnek tartom, hogy a meeting elején mindenki őszintén nyilatkozzon meg. Ennek keretéül szuper a kártya. A szabályokat egy lépéssel bonyolultabbnak tartottam a célszerűnél. A sokszor 1 órás idősávból nehéz 15 percet megnyerni a játékra.
Nálunk 12 ember volt jelen, de sietni kellett, így csak a vezetők szólaltak meg. Mindenki nagyon lelkes volt az előzetes beharangozás nyomán is. Így „rövidítve” kb. 10 percig tartott. Az összefoglalás a végén nem volt egyszerű. Ahhoz nagyon kell figyelni.
A meetinget megelőző két találkozón nagyon feszült, kiabálásig fajuló hangulat volt. Ez alkalommal mindenki higgadt és személyeskedést kerülő maradt. A kiválasztott kérdés tartalma alapján viszonylag alacsonyra került a cél. Egy plenáris tervegyeztető megbeszélést tartottunk, amelynek a célja nem az lett, hogy megállapodjunk a számokban, hanem az, hogy jobban értsük egymás gondolkodását, modelljeit.
Gázmár Domán, vezető HR szakértő, MVM
Akkor jó igazán, ha egyetlen konkrét témája van a megbeszélésnek. Az ötletelő, folyamat-megújító, stakeholder elemző, tisztázó megbeszélésekre ajánlanám elsősorban, illetve nagy projektindító megbeszélésen is érdekes lehet. Több témát érintő státuszolós találkozón nekünk nem volt hozzáadott értéke.
Klinger Mária igazgató, Szociális Szolgáltatások Háza
A kérdéskártyákat a havi vezetői értekezleten használtam először. A megbeszélés elején bejelentettem az egész intézményt érintő témát, amely az intézményvezetői pozícióban történő júliusi változást is előrejelzi.
A kártyák kiválasztása után hamar meg tudtunk egyezni a mindenkit leginkább érintő kérdésben: „Mit várnak tőlünk a csapataink és a környezetünk a mai témával kapcsolatban?”.
A kérdés megválaszolásánál eltértünk az eredeti instrukciótól, mert először mindenki átfogalmazta a saját szintjére a kérdést, és írásban megválaszolta. Utána válaszoltuk meg egyenként egy percben a saját kérdésünket, amire mindannyian reagáltunk. Mivel eltértünk az eredeti játékszabálytól, a játék 2 órásra nyúlt, vagyis az egész megbeszélés ívét adta, de nem bántuk.
A téma kártyával való feldolgozása iránymutatást kínált a téma hatékony és eredményes kifejtéséhez. Érdekes volt megtapasztalni, hogy mindenkinél voltak visszatérően fontos és kiemelt szempontok, melyek mentén el tudtunk kezdeni hatékonyabbnak tűnő szervezeti keretek és szabályok kialakításáról beszélni. A következő lépés és cél ezek eredményes megvalósítása lehet.
A csoportvezetők visszajelzése alapján a megbeszélés nyitottabb és őszintébb légkörben zajlott, és a korábban már sokszor felmerült problémák és feladatok megoldásához is új szempontokat adott.
Elhatároztuk, hogy a következő vezetői és csoportértekezleten is használjuk a kártyát, de az eredeti instrukciók szerint.
Takács Sándor, kontrolling vezető, BAY Nkft.
Több alkalommal, több típusú megbeszélési közegben próbáltam ki a kártyát és azt tapasztaltam, hogy nagyban elősegíti a megbeszélés elején a témára koncentrálást és a laptopok képernyőjéről is eltereli a figyelmet. Segít egymásra hangolódni a szemben ülő feleknek. Remekül oldja a feszültséget és oldottabb hangulatot eredményez a legkomolyabb témájú megbeszéléseken is.
Kipróbáltam a „játékszabálytól” eltérően is. Az irodámba megbeszélésre érkező kollégákkal, 1-1-es felállásban is, mégpedig úgy, hogy mindketten húztunk 1-1 lapot, ezek közül kiválasztottunk egyet és az azon található kérdést válaszoltuk meg mindketten. Így is hasonló tapasztalatokat hozott, mint a „játékszabályok” szerinti helyzetben.
Szenior tréner, tanácsadó
A kártyákban rögtön az elején éreztem fantáziát. Ezért aznap, amikor megkaptam izgatottan vittem egy tréning utánkövető találkozójára kipróbálni. Bár elolvastam a szabályokat, bátran módosítottam rajtuk, és a 6 fős csapattal kiválasztottuk azt a 3-as kérdéssort, amivel az egyéni preferenciák alapján a 1,5 órás alkalommal foglalkozni akartunk. Ezeket így tudnám összefoglalni: Mi a célunk? Mi az, amit tovább akarunk vinni? Mi akadályozhat minket a végrehajtásban?
Jó volt egy játékba bújtatva komoly dolgokról beszelni! Mindenki sokkal könnyebben nyílt meg és fogalmazta meg elvárásait vagy fenntartásait. Biztos, hogy fogjuk még használni tréningjeinken.
Banki leányvállalati vezető
Mivel nem sok időnk volt a játékra (15 perc), én egy kérdést akartam csak hagyni, ezért két körös szavazást tartottunk, ugyanakkor engedtem egy embernek több szavazatot is. Egyébként minden lépés, szabály egyértelmű volt mindenki számára. Öten voltunk és senki sem késett. Mindenki négy kártyát kapott. Egy jolly volt, de aki húzta, nem kért egyedi kérdést. Nálunk bejött, hogy a kiválasztott kérdést felírtuk egy flip chart-ra.
Ami érdekes volt, hogy a mai megbeszélésünk mélyebbre és értelmesebbre sikeredett, mint máskor. Ez lehetett a játék eredménye. A 2016-os feladatokat kezdtük összerakni és mindenki kreatív és nyitott volt. A mai megbeszélésen nekem kifejezetten jól jött a kiválasztott kérdés, mert egyrészt szenvedünk a hatékony együttműködés hiányától néhány területen és vannak néha személyes érzelmektől vezérelt vitáink.
Pár javaslatom még:
1) Az elején érdemes definiálni a megbeszélés célját és erre a témára értelmezni a kérdéseket.
2) Szerintem ha a megbeszélés vezetője ismeri a résztvevőket és tud olyan dologról, ami általában megnehezíti az eredményes tárgyalást, akkor én adnék egy jolly joker-t neki, vagy szabadon választhasson a kártyák közül egyet és a csapat két kérdést beszéljen meg.
3) Úgy látom, hogy nem csak bemelegítésnél érdemes használni. Szerintem egy komplexebb kérdés esetén be lehet dobni a „csapongó” ötletelés rész után, hogy kicsit összerántsa a csapatot.
Galambos Ágnes, ügyvezető igazgató, Krauthammer Kft.
Negyedéves stratégiai napunkon volt alkalmam elővenni a kártyákat. Egy kicsit előszűrtem őket, így eleve a témához köthető kártyákat húzott mindenki, és abból kellett tovább szűkíteni az egyéni preferenciák szerint.
Jó volt látni az interaktivitást és azt, hogy néhány perc alatt mindenki bevonódott. Megérkeztünk! Lehetett kezdeni a stratégiánk negyedéves felülvizsgálatát és a következő negyedévi fókuszok meghatározását
Brindzik András, üzletfejlesztési igazgató, Practity
Egy megbeszélés elindítása gyakran nehézkes. Jó, ha valami oldja ezt. A mi első találkozásunkkor a Kérdéskártyák megbeszélésekhez jó kapaszkodót kínált ehhez. Segített megnyitni, elindítani a beszélgetést, támogatta a kapcsolat kialakulását és kibillentett minket a tárgyalóba magunkkal hozott akarásokból. Persze lehetne ezt kártya nélkül is valahogy szóban megteremteni, de ahhoz valami varázslatra lenne szükség. Mivel a varázslat nincs mindig kéznél, jó ha a kártya igen.
KKV, tulajdonos
A Kérdéskártyát először egy heti értekezleten próbáltuk ki. Tartalmi szinten kevésbé, sokkal inkább hangulati szinten segített.
Olyan probléma került felszínre, ami egy lehetséges időzített bomba lehetett volna egy projektvezető és az irodavezető között. Ez a probléma nem konkrétan a megbeszélés témájához kapcsolódott, de az egyik ÉN kérdés során merült fel.
Szívesen ajánlanám, olyan helyzetekben, amikor a különböző érdekeket képviselő vezetőknek közös döntést kell hozni egy témában. Jó lehet továbbá bárhol, bármilyen csapatban arra, hogy a felszín alatt megbúvó témák a felszínre kerüljenek. Persze fontos hozzá, hogy bizonyos szintű bizalom legyen a jelenlévők között.
Telecom szolgáltató, ügyfélkapcsolati igazgató
Hatan voltunk és nem késett senki. Könnyű lett volna a későket is bekapcsolni a játékba, mert a kártyák kiosztása után csak a táblára felírt kérdésre kell válaszolniuk.
A hozzáállás pozitív volt, de az is látszott, hogy mivel nagyon feszes volt az ütemezés ezért félő volt, hogy kicsúszunk az időből és a szakmai témákból nem mindegyikre jut idő. Kb. 12 percig játszottunk.
Viccesre vettük a hangulatot, így inkább az összehangolódást és a jókedvet biztosította a játék, nem annyira a szakmai hangolódást.
Összességében jó tapasztalat volt. Ajánlanám másoknak is, sőt én is fogom még használni. Ami kép kialakult bennem egy játék alapján, hogy ezentúl olyan megbeszélésen használom majd, ami egy szakmai témakörre fókuszál, és előre tudom, hogy van ellentét a szemléletben a téma körül.
Legközelebb kevesebb kártyát viszek magammal, és kiválogatom a téma szempontjából és az én elvárásaim szempontjából a relevánsabbakat.
Horváth Balázs, ügyvezető igazgató, Abaco.hu Kft.
A kérdéskártyákkal a heti megbeszélésen könnyedebb lett az elindulás. A közösen megszavazott kérdésről való eszmecserével egész csapat figyelme egyből a megbeszélésre irányul. Köszönjük!