Bognár Nándor
Személyes visszajelzések korábbi ügyfelektől
D. H. J. – minisztériumi főosztályvezető – 10 alkalmas egyéni szupervízió
Hogy mit kaptam a közös munka során? Ismét össze tudtam rakni életem puzzle-jét. Helyére kerültek a dolgok, az időmet ismét számomra optimális módon tudtam strukturálni, és ami a munkahelyváltást követően a leginkább hiányzott – ez volt az elvárásom a vele való munka kezdetén – ismét figyelni tudtam a megérzéseimre
Pont azt és pont úgy kérdezel, ahogy nekem arra szükségem van. Figyelem és finomság van ebben…
M. R. – nemzetközi vállalatcsoport tulajdonosa – 8 alkalmas team coaching a tulajdonosi kör számára
Nándi személyében egy igen alapos, rendkívül jól felkészült coachot ismerhettem meg. Minden egyes találkozásunkra gondosan felkészülve, pontos tervekkel érkezett. Éles látása, gyors felfogása, strukturált gondolkozása, emberismerete irigylésre méltó. Mind vezetői, mind üzletviteli képessége lehetővé teszi számára, hogy akár a nagyvállalatok legmagasabb vezetői is tanulhassanak tőle. Köszönöm Neki az együtt töltött órákat, az együtt gondolkozást, a rávilágításokat, a segítségét.
S. I. – szolgáltató cég tulajdonos ügyvezetője – 10 alkalmas egyéni coaching
Arra kértél, hogy az utolsó levelem arról szóljon, hogyan láttalak, érzékeltelek téged a coaching folyamatban…
Nekem nagyon megfelelő volt az a vezetési stílus, amit alkalmaztál. Ami megkönnyítette nekem a veled való munkát, hogy nem éreztem magam megszégyenültnek, még akkor sem, amikor a rosszabbik énemre reflektáltál, vagy inkább úgy mondom, hogy olyan vonásaimra, viselkedéseimre, amit nehezebben fogadok el magamban.
Minden olyan mondatodra emlékszem, és bevéstem – nemcsak írásban – ami az elmúlt hónapokban fontossá vált, és ad nekem irányt a vezetői viselkedéshez és döntésekhez. Sokszor megerősítettél olyan érzést vagy már-már elhatározást, ami bennem volt, csak nem tudtam pontosan, van-e jogom hozzá.
Nem találok semmi olyat, amit negatívan kéne visszajeleznem. Nagyon köszönöm neked a támogatást, és szeretném folytatni…
S. A. – ügyvezető, szolgáltató szervezet – 15 alklamas egyénik coaching
Az volt a tapasztalatom, hogy a megszokottól eltrérő reakcióid vannak, egy másik nézőpontból nézel rá a helyzetekre. Ilyenkor lélekben meglöksz, és egy kicsit megbotlom.
Mérhetetlenül higgadt vagy (néha az volt az érzésem, mintha nem is hatna rád, amit mondok).
Néha jó volt, hogy segítettél egy-egy megoldással, ami ott volt, de nem vettem észre (de nem vettél fel a hátadra cipelni).
Nagyon komolyan ott voltál a szituációkban (pl. a szerepjátékokban).
A környezet, a rituálé is fontos. Jó ide jönni. Az ajtónál egy másik világ kezdődik. Itt biztonság van.
Néhány szóban önmagamról
Legjellemzőbb szervezet- és vezetőfejlesztői feladataim:
- vezetők csoportos és egyéni fejlesztése,
- együtt dolgozó csapatok együttműködésének erősítése,
- rejtett szervezeti nehézségek feltárása,
- a hatékonyságot akadályozó szervezeti problémák oldása,
- vezetők megerősítése saját céljaikban, munkájukban,
- elakadt karrierek lendületbehozásának támogatása,
- szervezetek belső konfliktusainak kitisztítása,
- új helyzetekbe, feladatokba való beilleszkedés támogatása.
Az általam leggyakrabban használt fejlesztő eszközök:
- vezetői tréningek,
- team coaching,
- szupervízió
- egyéni coaching,
- szervezeti felmérés,
- stratégia alkotás támogatása,
- csapatépítés,
- online fejlesztési programok.
Saját vezetői tapasztalataim, amit eddigi feladataimban gyűjtöttem
Eredetileg agrárkémikusnak tanultam, így első munkahelyemen talajtani laborvezetőként kezdtem pályámat. Szakmaváltásom után a kilencvenes évek elején a DHV nemzetközi mérnöki tanácsadó cégcsoport magyar vállalatánál dolgoztam intézményfejlesztési igazgatóként, később ügyvezetőként. Ezt követően nagyméretű és komplex fejlesztési projektekre létrejövő tanácsadói konzorciumok irányításában vállaltam szerepet hazai és nemzetközi csapatokkal.
2008. óta foglalkozom szervezetek és vezetők fejlesztésével, amit a korábbi feladataimhoz hasonlóan vezetői felelősséget hordozó szerepnek élek meg.