Az évkezdés nehézségei

Ma az évkezdés nehézsége kapcsán osztunk meg néhány gondolatot.

 

1. Idézet

Minden kezdet nehéz.

(közmondás)

2. Felvetés

„Nehezen veszem magamat rá a munkára.”

„Fel kéne már venni a kapcsolatot az ügyfelekkel, de nincs kedvem hozzá.”

„Új év, új üzleti tervszámok – már megint köthetjük fel a gatyát.”

Három megjegyzés, amit három különböző ismerősömtől hallottam a hétfő óta eltelt pár napban, de gyanítom, sokak szájából hangoznak el az év első napjaiban ehhez hasonló mondatok.

Elindult egy új év, ami egy új kezdet. Egyik oldalról nagy elhatározások, újévi fogadalmak, mostantól sok minden másként lesz. Másik oldalról rövid karácsonyi és két ünnep közötti fellélegzést követőn újra kezdődik egy év új személyes célokkal, illetve egy pénzügyi év is (a legtöbb helyen) új üzleti tervszámokkal. Sokak számára rémisztő és már előre fárasztó a gondolat, hogy ismét nulláról kell indulni, akár ismét bizonyítani kell.

Miközben magam is híve vagyok az év végi visszatekintésnek és a következő év megtervezésének (lásd korábbi írásunkat itt), az is feltűnik, mekkora lelki terhet tudunk magunkra tenni egy önkényesen kiválasztott fordulópont körüli hűhóval.

Aki az óévben sikeres volt, valami nagyot alkotott, az attól tart, hogy nem tudja felülmúlni. Akinek bármilyen szempontból rosszul ment az óévben, az attól tart, hogy szerencsétlensége megismétlődik. Ilyen vagy olyan emlékkel is zárunk le egy évet, automatikusan teremtjük a kezdet nehézségét. Pedig biológiai értelemben nincs nagyobb jelentősége szilveszter napjának, mint bármelyik másik napnak. A legtöbb dolog változatlan marad az újévre virradóra. És milyen jól van ez így! Csak nem szokásunk a folyamatosságot értékelni, és állandóan kutatjuk, mi az, ami új, ami más.

Mi lenne, ha minden nap – így szilveszter éjjel is – azt is méltányolni tudnánk, ami változatlanul jó maradt az életünkben, hogy a dolgok zöme megy tovább a maga útján? Mi lenne, ha folytonosságában szemlélnénk életünket, nem éves adagokban? Mindannyian tudjuk, hogy nem az évek jók vagy rosszak, csak életünk ciklusai jönnek-mennek, és ami nehéznek tűnt egykor, egy későbbi perspektívából egészen más megvilágítást nyerhet.

Szilveszter

3. Kérdés

Te milyen elvárásokkal szorongatod magad az újév kapcsán?

Trackback from your site.

Copyright © 2013 - 2022 Önazonos Vezető