Az előítéleteinkről

Mai témánk arról szól, hogyan torzítják látásmódunkat gondolkodási szűrőink, amikből skatulyáink, végül előítéleteink lesznek.

 

1. Idézet

„Hajlamosak vagyunk arra, hogy csak azt vegyük észre, amit megtanultunk látni, és figyelmen kívül hagyjuk azt, ami nem illik bele előzetes vélekedéseinkbe.”

Douwe Draaisma

2. Felvetés

Az előítéletek alkotása ösztönös szintű, törvényszerű működése az agynak. A túlélésünket köszönhetjük ennek a képességünknek. Amikor a vadállat bozótból támadt, őseinknek nem volt ideje mérlegelni, a jelekből azonnal tudták, hogy futni kell. Inkább ők is skatulyáztak és futottak feleslegesen, mint hogy otthagyják a fogukat.

A modern agykutatás eredményei szerint érzékszerveinkkel valójában nem a valóságot érzékeljük, hanem annak egy belső értelmezését alakítja ki agyunk a beérkező érzékelések és számtalan korábbi tapasztalat társítása alapján. Azaz nem a szemünkkel, hanem az agyunkkal látunk, és nem azt látjuk feltétlenül, ami előttünk van, hanem amit az agyunk az érzékeléshez társít. Hajlamosak vagyunk múltbeli tapasztalatokat előhúzni a jelenben, és azok alapján értelmezni a látottakat-hallottakat. Az említett értelmezési keretek egy idő után bezáródnak, és attól kezdve már csak azok az észlelések tűnnek fel, amelyek megerősítik a fantáziaképet.

Amikor a mindennapok során másokat beskatulyázunk, szétválik az észlelés és az értelmezés, különben nem állítanánk olyanokat, mint például „Az üzleti terület nem foglalkozik a kéréseimmel, foghegyről válaszol, mintha még ők tennének nekem szívességet!”

Valójában a tényleges észlelés annyi, hogy kétszer írtam e-mailt, mire választ kaptam, és az sem adott teljes választ arra, amit kérdeztem. Ezzel szemben az értelmezés már arról szól, hogy én mit gondolok róluk, milyen elképzelésem van a működésükről, motivációjukról.

A MI és ŐK viszonyulási rendszerek felerősödésével könnyen kialakulnak a szervezeti skatulyák, sztereotípiák. Ezt táplálhatják még, ha érdekellentétek adódnak, és a felek vagy nem ismerik egymás munkáját, vagy (már) nem is kíváncsiak a másik szempontjaira.

shutterstock_712952101_M

3. Kérdés

Kik azok, akiket gyakran minősítesz, ezért érdemes lehetne tisztázni a helyzeteiteket?

Trackback from your site.

Copyright © 2013 - 2025 Önazonos Vezető