
A versengésről
Mai írásunk a versengésről szól.
1. Idézet
A verseny egy bizonyos pontig bizonyul hasznosnak, és nem tovább, de az együttműködés, amelyre ma törekednünk kell, ott kezdődik, ahol a verseny abbamarad.
Franklin D. Roosevelt
2. Felvetés
A verseny szóval leggyakrabban a sporttal kapcsolatos szövegkörnyezetben találkozunk, és így legtöbbször pozitív értelmezést kap. A versengés viszont inkább személyközi kapcsolatok, szervezeti helyzetek, társadalmi folyamatok esetén merül fel, és gyakran negatív megítélésű. A két kifejezés közel azonos jelentésű, mégis ellentétes értelmezésű.
A versenyhelyzetek megélésének pillanatait keresgélve önmagamban, egyrészt a belső hajtóerőként ható szándékok merülnek fel, amelyek a jobbik énemből érkeznek:
-
feszegetni a határaimat, hogy egyre jobb és jobb legyek,
-
megmutatni, hogy képes vagyok rá,
-
létrehozni valami rendkívülit,
-
bebizonyítani magamnak, hogy meg tudok oldani nehéz helyeteket,
-
kitartani, amíg elérek a célomig.
Ugyanakkor megjelennek harcosabb indíttatások is, amelyek a sötétebb énemből származnak:
-
bebizonyítani, hogy jobb vagyok, mint a másik,
-
megmutatni, hogy csak nekem van igazam,
-
nem hagyni, hogy mások előrébb jussanak, mint én,
-
saját érdekeimnek érvényesítése mások háttérbe szorításával,
-
az enyémmel szembenálló szándékok megsemmisítése.
A bennem megjelenő versengés pozitív és negatív reakciói lelkem mélységeinek általam jól ismert foltjában gyökereznek, a „nem vagyok elég jó” hiedelmemből. Hogy milyen irányba, teremtő vagy pusztító irányba mozdulnak el, legtöbbször attól függ, mennyire támogatónak vagy félelmetesnek vélem a környezetet, miként reagálnak rám mások és mennyire vagyok tudatos a helyzettel kapcsolatban.
A környezetre és mások fellépésére kevésbé van hatásom, ezért a tudatosságom megerősítésén próbálok dolgozni: megfigyelni és látni, hogy éppen mi történik és az hogyan hat rám. Amint észlelem és elnyomás helyett megengedem a bennem kialakuló feszültséget, egyből oldódni is kezd bennem.

3. Kérdés
Téged milyen önmagaddal kapcsolatos hiedelmek késztetnek szükségtelen csörtékre, küzdelmekre?
Trackback from your site.