A vakfolt
Mai témánk a vakfolt.
1. Idézet
„Ha vannak problémát jelentő dolgaink, amiket meg kell oldani, jobb nem elfelejteni, hogy két fej jobb, mint egy. (…) Ha önmagamban próbálom megoldani a problémáimat, akkor lehet, hogy lesznek vakfoltjaim, ahol nem látom azt, ami teljesen nyilvánvaló lenne valaki másnak.”
Feldmár András
2. Felvetés
Sokan emlékezhetünk arra az iskolás élményünkre, amikor egyik szemünket letakarva néztünk egy fekete keresztet a kezünkben tartott lapon, és ahogy a szemünkhöz közelítettük a papírt, egy idő után látóterünkből eltűnt a fekete korong. Ezzel szemléltették pl. biológia órán a vakfolt mibenlétét.
A vakfolt azonban nem csupán fiziológiai jelenség. Mindennapi döntéseink, tetteink 90-95%-át nem a tudatos agyunk vezérli, hanem tudat alatt születnek meg. Az ösztönösnek, zsigerinek, akaratlannak is nevezett reakcióink azonban korábbi kondicionáltságunk eredményei, amiknek működését éppen ezért nem láthatjuk tisztán. Érdemes úgy elképzelni, mint a személyiségünket képviselő kastélyunk lezárt, sötét termeit, ahová nincs bejárásunk, mégis szerepet játszanak abban, ahogy a kastélyt a külvilág érzékeli.
Vakfoltjainkat nem csak azért nehéz látnunk, mert nincs tudomásunk róluk, hanem mert ezek sokszor olyan, nem kívánatos jellemzőinket takarják, amelyekkel mi magunk nem szeretnénk szembesülni, elnyomjuk őket a tudatalattinkba. Legkönnyebben onnan észlelhetjük létüket, hogy rendre szándékunktól eltérő reakciót váltunk ki másokból, illetve, hogy apró hatások, történések indokolatlanul heves reakciókat keltenek bennünk (“tyúkszemünkre lépnek”). Erről szól az ábárn látható Johari ablak jobb felső negyede, ami jól mutatja, hogy a vakfoltunk csak előttünk rejtett mintázat, a külvilág a számunkra nem tudatosuló mintákat cselekedeteinken keresztül észleli.
Márpedig önismeretünk szempontjából nagy kincs rejlik a vakfoltjaink feltárásában, tudatosításában. Csak ezen az úton válhatunk teljessé, amikor már nem reaktív elménk bábjai vagyunk, hanem a valóságunk teremtéséért felelősséget vállaló emberek.
Ehhez azonban a mások visszajelzései felé való nyitottságon keresztül vezet az út, hiszen vakfoltjaink csak így tárhatók fel. Sok évvel ezelőtt egyszer egy barátomtól a következő visszajelzést kaptam: „Érdekes, hogy egy csomó fénykép van a nappaliban a feleségedről és rólad, de egyetlen közös képet nem látok.” Nekem ez fel sem tűnt korábban. Magyarázkodás helyett megértettem, mit tükröz mindez, és legfőképpen, hogy milyen hatása lehet az életünkre egy apró változtatás.
Furcsa paradoxon a „Légy hű önmagadhoz!” elve. Részben azt sugallja, hogy a mércét ne a külvilágban, hanem magadban keresd. Ezt mégsem lehetséges megvalósítani anélkül, hogy a külvilág tükrébe belenézzünk és az ott látottakat tudatosítva alakítsuk önképünket.
3. Kérdés
Kitől kérhetnél egy őszinte visszajelzést arról, mit érzékelnek benned furcsának mások a környezetedben?
Tags: vakfolt
Trackback from your site.