A szervezeti működés minősége

A mai témánk a szervezeti működés minőségének ismérveiről szól.

1. Idézet

„A vízió klassz dolog, de az igazi fenntartható vállalati kiválóság

egy falkányi jóképességű vezetővel teremthető csak meg.”

Thomas J. Peters

 

2. Felvetés

Egy korábbi levelünkben említettük már a Gallup 25 éves nemzetközi kutatási programját, aminek eredményeként 12 szempontba sűrítették össze a kiválóan teljesítő szervezet közös ismérveit. A munkatársak és ezen keresztül a csapatok magas szintű és tartós elköteleződésének biztosításához ezekre érdemes odafigyelni.

A 12 szempont rövidítve:

A feladat és a feltételek

  • Tudom mit várnak el tőlem

  • Megfelelő az eszközrendszer

  • Azt csinálom, amihez értek

A vezetés

  • Rendszeresen kapok elismerést, dicséret

  • Törődnek velem, mint emberrel

  • Fejlődésre ösztönöznek

  • Számít a véleményem

A cég és a csapat

  • A cég küldetése ösztönöz

  • A kollégáim minőséget képviselnek

  • Baráti jellegű kapcsolataim is vannak

A jövőm

  • Foglalkoznak az előrehaladásommal
  • Van lehetőségem a tanulásra, a fejlődésre

Két szemszögből érdemes átgondolni a fenti szempontokat:

  • Összességében milyen elköteleződést teremt a vezetőd és a szervezeti háttér benned?

  • Vezetőként Te milyen elköteleződést teremtesz a csapatodban?

Mindkét kérdés megválaszolásához érdemes kitölteni a Gallup kérdőívet.

Gallup12

3. Kérdés

A 12 szempont közül melyik az, amelyikkel a leginkább elégedett vagy, illetve melyik amelyiknél leginkább hiányt érzel a magad illetve csapatod esetében?

Trackback from your site.

Copyright © 2013 - 2021 Önazonos Vezető