Szervezeti miért

A szervezeti miért

Ma arról írunk, miként teremt tetterőt egy magasabb szintű szervezeti miért, amihez személyes szinten is tudnak kapcsolódni a munkatársak.

 

1. Idézet

„A küldetésnyilatkozatnak élő dokumentummá kell válnia, az igazi természetünkké, hogy a benne foglaltak ott legyenek bennünk, ahogyan napról napra éljük életünket.”

Stephen Covey

 

2. Felvetés

Korábban már írtunk a személyes miértről. A Simon Sinek által inspirált tanítás azt (is) mondja, hogy az energia belülről jön, a tudatosan vagy tudattalanul bennünk jelen lévő hajtóerőből, hogy hozzunk létre valami értékeset, tartósat, fennmaradót, túllépve önmagunkon, saját életünk időben korlátozó keretein – lényegében, hogy túléljen minket „alkotásunk”.

Az elmúlt hónapban két cégnél végeztünk szervezeti átvilágítást. A minket megbízó vezetőknek az volt a szándéka, hogy a munkatársakkal bizalmat teremteni képes, független külsős közvetítésén keresztül meghallják, mit gondolhatnak az ott dolgozó kollégák a szervezet működéséről. Saját tapasztalatunk is azt mutatja, hogy vezetőként bármilyen jó kapcsolatom is van munkatársaimmal, bőven maradhatnak közöttünk kimondatlanságok, elégedetlenségek, bántódások, tehát hasznos lehet egy külső fül ezek érzékelésére.

Ilyen felmérések alkalmával anonim kérdőívekkel és személyes mélyinterjúkkal gyűjtjük össze a munkatársak mondásait, dilemmáit, örömeit és panaszait. Ennek egy elemeként azt kutatjuk, az ott dolgozók mennyire érzik munkájukat fontosnak, hasznosnak, értékesnek a cég tevékenysége alapján. Tehát azt keressük, a szervezet képes-e olyan megkérdőjelezhetetlen, húzó üzeneteket megfogalmazni, ami valóban elkötelezi az ott dolgozókat.

Ez az olvasmány két ügyfelünknél szerzett tapasztalat tanulságai miatt született meg, ahol markánsan szembesültünk azzal, milyen erőket tudnak mozgósítani a valóban hiteles szervezeti vállalások:

  • Egy pénzügyi tanácsadó cég, ahol olyan független szolgáltatást kínálnak, amiben az ügyfelek transzparens, kellő mértékű tájékoztatást kapnak, hogy jól tudjanak dönteni pénzügyi szolgáltatások sokasága között, így a kínálatok dzsungelében ráláthatnak, mivel járnak igazán jól. Ebben a cégben még a legvérmesebb értékesítők is ragaszkodnak a szakmai tisztesség alapértékéhez.

  • Egy egészségügyi szolgáltató, ahol végstádiumú betegek méltó ápolását látják el, és ahol a vezető emberséget és odafigyelést épített be a működés minden szintjére, így a munkatársak valamennyi döntésében a vállalt feladat humánus szolgálata jelenti a főbb tájékozódási pontot. Noha fizikailag és pszichésen is nehéz a munka, a fluktuáció rendkívül alacsony, és a még nyugdíj korúak is alig akarnak kilépni.

Szervezeti vezetőként és munkatársként egyaránt érdemes szüntelenül keresni közös, vezérlő miértjeink legjobb megfogalmazását. Ha rátalálunk, olyan energiákat képes ez teremteni, ami a sikeres működés meghatározó erőforrása lesz.

The,Light,In,Young,Woman,Hands,In,Cupped,Shape.,Concepts

3. Kérdés

Mi a legmarkánsabb megfogalmazása annak, hogyan járulok hozzá munkámmal mások kiteljesítéséhez?

Tags:

Trackback from your site.

Copyright © 2013 - 2022 Önazonos Vezető