A konfliktusaink keletkezéséről

Ma a konfliktusok keletkezése kapcsán osztjuk meg néhány gondolatunkat.

 

1. Idézet

„A béke nem a konfliktus hiánya, hanem a konfliktus kezelésének képessége.”

(Dan Millman)

2. Felvetés

A konfliktusra sokan úgy tekintenek, mint amitől nem tartanunk kell, hanem éppenséggel a felvállalásával tudunk fejlődni, mivel így tudunk kimondani és rendbe tenni dolgokat. Ezzel egyet lehetne érteni, ha a szónak a „nézeteltérés” jelentést tulajdonítjuk. Azonban a latin confligo szó eredeti jelentése összeütközés (a Wikipedia szerint „összevet, (fegyveresen) összecsap, megütközik, perlekedik”). Ez viszont érdekes összefüggésre világít rá.

A konfliktus forrása ugyanis más, mint a konfliktus maga. Forrása, azaz szükséges előfeltétele mindenkor valamilyen tartalmi különbözőségben fogható meg. A másság megjelenhet a felek céljaiban, érdekeiben, szükségleteiben, képességeiben, nézeteiben, értékeiben, módszereiben stb. Ezen szembenállásokból azonban nem lesz törvényszerűen összeütközés, rosszabb esetben harc. Ahhoz két út vezet. Az egyik magától értetődő: amikor a feleknek nem sikerül egyezségre jutniuk és mindkettőnek fontos az „igaza” érvényesítése. Klasszikusan ilyen helyzet teremtődhet, amikor egy témában csak egymás rovására tudnak előnyhöz jutni. Ilyenkor hideg fejjel küzdenek meg egymással.

De a személyközi konfliktusokban messze nem ez a gyakoribb, hanem hogy a különbözőségeiket rosszul kezelik a felek, ami negatív érzelmekhez, viszonyuláshoz vezet, azaz kapcsolati szinten kerülnek egymással szemben, és egyre inkább forró fejjel harcolnak az igazságukért. (Watzlavik modelljéről itt)

Thomas Kilmann konfliktuskezelési modellje pontosan erre az összefüggésre világít rá. A modellben öt konfliktuskezelési megközelítés létezik annak függvényében, hogy mennyire önérvényesítő és együttműködő hozzáállást igényel egy adott féltől a helyzet. Ugyanakkor minden embernek van preferált konfliktuskezelési stílusa, ami főleg neveltetéséből fakad, és számos esetben ez nem szolgálja a helyzet rendezését. Például egy erősen önérvényesítő és kevéssé együttműködő (versengő) stílusú embernek nehéz lehet egy éles helyzetben meghajolni, elismerni a hibáját (alkalmazkodó stílus) annak érdekében, hogy bizalmat építsen egy lehetséges megoldás elérése érdekében.

Kilmann megközelítése a sokat hangoztatott nyertes/nyertes (problémamegoldó) stílus mindenhatóságának is ellentmond, mivel számos helyzetben lehet fontos a gyors cselekvés, amikor nincs elég idő minden érintett szempontjának alapos feltárására, vagy éppen egy nagyobb cél teljesülése érdekében az egyik fél nem engedhet az elvárásaiból. Mint annyi minden másban, a konfliktusok kezelésében is lényeges a rugalmas alkalmazkodás képessége.

3. Kérdés

Milyen helyzetekben keveredsz legkönnyebben összetűzésbe másokkal?