A halálhoz való viszonyulásunkról

Mai üzenetünk a halálhoz való viszonyulásunkról is, de leginkább az életről szól.

1. Idézet

„A halállal való szembesülés szorongást szül, ugyanakkor magában hordozza egy jóval intenzívebb, tartalmasabb élet lehetőségét is.”

Irvin D. Yalom

 

2. Felvetés

Az elmúlt napokban sokat gondoltunk halottjainkra. A hosszú hétvégén a gyertyák, a virágok, a temetői rítusok megállást és befelé fordulást kínáltak fel nekünk. Lehetőség ez arra, hogy emlékezzünk azokra, akik már nincsenek közöttünk, felidézve életünk régi, kedves vagy másként fontos emlékeit.

Az ünnepekhez való elmélyüléshez Irvin D. Yalom Szemben a nappal című könyvét lapozgattam ismét. Amit finom gondolatai bennem felébresztenek… Mások halála saját halandóságunkra is figyelmeztet. A halandóságunk pedig mindig is úgy keretezi életünket, hogy közben figyelmeztet, gazdálkodni kell az időnkkel, és dönteni, választani, változtatni érdemes a fontos dolgainkban. Létünk korlátossága így felelősséget tesz ránk, és segít elköteleződni, hogy valóban teljes életet éljünk.

Gondolatai közül számomra a továbbgyűrűzés elve adja talán a legmeghatározóbb feloldozást az elmúlás témájában. E szerint mindannyian különösebb szándék nélkül, akár tudattalanul is képesek vagyunk, a vízbe dobott kavics hatására a vízfelszínen kialakuló apró hullámokhoz hasonlóan, koncentrikus körökként tovaterjedő nyomot hagyni magunk után, ami – akár nemzedékeken át – befolyásolhatja mások életét. Így hatunk a körülöttünk levőkre, és rajtuk keresztül másokra, akár számunkra ismeretlenekre is.

Ilyen az én kapcsolatom apai nagyapámmal, Bognár Gyulával, akivel soha nem találkozhattam, jóval születésem előtt meghalt. Csak néhány „beszélgetős vacsora” alkalmával, gyerekként, apámtól hallott – legtöbbször ilyenkor az asztal körül ülve fokhagymás pirítóst ettünk teával – szinte azonos mondatokból összeálló, visszatérően ismételt történeteken keresztül rajzolódik ki alakja. Hogy mi jellemzi őt számomra? Egy mondatban: tisztesség, becsület, konok következetességgel tartva. Ennyit üzent életével, és majdnem száz évvel később nap mint nap jelen van számomra. Ezáltal, belső dialógusaimon keresztül szinte többet találkozom vele, mint a barátaimmal.

Halal es elet

3. Kérdés

Vajon megváltoztatnád-e, ha ugyanazt az életet kellene leélned újra és újra, az örökkévalóságon át?

(Friedrich Nietzsche: Így szólott Zarathustra)

Tags:

Trackback from your site.

Copyright © 2013 - 2023 Önazonos Vezető