A félelmeinkről új megközelítésben

Mai témánk a félelem, mint iránytű.

1. Idézet

„A félelemtől nem lehet megszabadulni, de nem is kell. Nem ismerek egyetlen olyan embert sem, aki ne félne – én is félek. Az azonban már baj, ha mindig elkerülöm az olyan helyzeteket, ahol esetleg félni kell, mert akkor nagyon leszűkítem az életteremet, és a saját félelmemnek a foglya leszek. Nem merek semmit sem csinálni, mert esetleg félni kell. A legtöbb esetben tehát nem az a baj, hogy félek, hanem az, hogy félek félni.” (Feldmár András)

 

2. Felvetés

Minden változás, akár tényleges, akár elképzelt, ami kimozdít a megszokott biztonságból (komfort zóna), azonnal a stabilitás, a biztonság fenntartása irányába ható ellenerőt vált ki, és ez az érzelmeink szintjén félelemként jelenik meg. A félelmeink jelentős hányada tehát azt jelzi, hogy valami változás van készülőben, vagy változtatás lehetősége merül fel. Valójában védeni próbálnak bennünket a változással szükségszerűen együtt járó bizonytalanságtól. Csakhogy minden, amire igazán vágyunk, a komfortzónánkon kívül van, így tudat alatt félelmetes.

A változással, változtatással kapcsolatos félelmek így nem ellenségeink, csak ügyetlen „belső barátok”, amelyek törekednek megóvni bennünket egy lehetséges rossz kimeneteltől. Legtöbbször olyan életünk során összegyűjtött – gyakran gyermekkori, ezért kiszolgáltatott helyzetből fakadó – rossz tapasztalatok állnak mögöttük, amelyek korlátozó hiedelmekké szilárdultak. Mivel rendre nem is vagyunk tudatában ezeknek, többnyire nem is érzékeljük, hogy mostanra már többre vagyunk képesek.

Mi lenne, ha ezek alapján nem küzdenénk a félelmeinkkel, nem akarnánk elnyomni azokat, hanem megtanulnánk együttműködni velük? A változtatással kapcsolatos félelmeink ugyanis éppen azt jelzik iránytűként, hogy merre van a személyes fejlődés útja, mi a tanulnivalónk.